Nem találják G.w.M exe, Nagy Melanie rokonát

Nagy Melanie
Vágólapra másolva!
G.w.M exe, Nagy Melanie tegnap kétségbeesett üzenetet tett közzé, eltűnt unokaöccsét már a rendőrség is keresi. Pár perce azonban a rendőrség posztját is megosztotta, azaz a férfi nem került elő két nap után sem.
Vágólapra másolva!

Már az eltűnt személyek rendőrségi adatbázisában is megtalálható a felhívás, amellyel Nagy Melanie unokaöccsét keresték. G.w.M exe egy Instagram-sztoriban tudatta, hogy a rokona eltűnt: elindult haza, de nem érkezett meg, a telefonja pedig ki van kapcsolva.

A rapper G.w.M volt párja pár perce a rendőrség posztját is kitette a közösségi oldalára, tehát a rokona továbbra sem került elő, ami aggodalomra adhat okot. Itt a poszt:

Instagram

G.w.M-nek szintén rossz napjai vannak: nemrég több napot töltött kórházban, miután nemcsak depresszió kínozza, de a belső fülében leállt az egyensúlyért felelős szerve is, így egyensúlyzavarral, szédüléssel, hányingerrel küzd. Az orvosa természetesen pihenést írt elő, a fellépések elhalasztását javasolta, a rapper azonban már korábban jelezte, hogy nem fogja betartani az utasításokat – most hétvégén pedig már koncertet is adott, még ha a nézők nem is számítottak rá.

Szombat este nagyjából ötven ember lézengett a színpadon egy jelenlévő szerint. Lehet, hogy ez még csak a koncert eleje, amikor páran a büfében alapoznak, de sokkal többen később sem lehettek a 12 ezer lakosú gyomaendrődi fellépésen. A képet itt találja.