Médiatanács: újabb gyalázatos Sztárbox-epizód miatt indul eljárás

Sztárbox
Vágólapra másolva!
Az RTL-en november 19-én sugárzott Sztárbox egyes erőszakos, félelemkeltő jelenetei miatt is eljárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa: Kabát Péter volt futballista összeverése miatt került elő a kínos botrányműsor.
Vágólapra másolva!

Bejelentés nyomán az RTL Klub november 19-i Sztárbox című adását vizsgálta a Médiatanács. A műsorszám egyik kifogásolható jelenete Kabát Péter és Rácz Jenő mérkőzése volt, amelyben Rácz Jenő kiütéssel legyőzte az ellenfelét. A földre kerülő és eszméletlen

Kabát Péter orvosi segítséget követően tudott csak lábra állni

és részt venni az eredményhirdetésen. A hatósági ellenőrzés alapján a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta, ezért a Médiatanács most induló eljárásában azt vizsgálja, hogy megfelelő volt-e a műsorszám korhatár-besorolása - áll a médiahatóság közleményében.

Sztárbox: kegyetlen primitívség Forrás: Sztárbox

A vélhetően helytelen besorolás és így a nem megfelelő sugárzási időpont miatt a Médiatanács eljárást indít az RTL Klub szolgáltatója ellen. Ez már a második hasonló eset a Sztárbox műsorszámmal kapcsolatban, ahogyan arról korábban hírt adtunk, a műsor november 5-én sugárzott epizódja miatt is vizsgálat indult.

Mint írtuk, vasárnap folytatódott az RTL Klub kanálisműsora, a Sztárbox, de semmivel nem lett érdekesebb vagy mozgalmasabb. Úgy látszik, feleslegesen rúgták ki a kudarcsorozat miatt az RTL Klub vezetőjét, legfontosabbnak tartott műsoruk nem lett szórakoztatóbb. Az persze önmagában szégyen, ha egy kereskedelmi tévének ez a legfontosabb műsora.