Mint korábban mi is írtuk, Molnár Gusztáv 265 nap után távozhatott az elvonóról, melyről utólag bevallotta, hogy megmentette az életét. A bukott színésznek teljesen tönkrement a magánélete, felesége elhagyta, előző házasságából született gyerekét nem láthatja, sőt, karrierjének sem kedvezett ez az időszak. Molnár igyekszik talpra állni - elmondta, milyen tervei vannak a jövőre nézve.
Az elvonó után most a kecskeméti kórházban látták. "Jól vagyok, csak egy korcsolyabaleset történt, beütöttem a fejem és enyhe agyrázkódásom lett, ami miatt kórházba kellett mennem kivizsgálásra a biztonság kedvéért" - magyarázta.
"Folyamatosan küzdök a démonjaimmal, hol erősebb a késztetés, hol pedig kevésbé, de erre számítottam is. Dolgozom, most éppen Budapesten vagyok, de hamarosan indulok vissza Kecskemétre, mert egy rendezvényen kértek fel beszélni" – tette hozzá a Blikk megkeresésére.