Kómába került Madonna

Madonna
Vágólapra másolva!
Madonna sokkoló részleteket árult el korábbi betegségéről: mint kiderült, két napig kómában volt.
Vágólapra másolva!

Madonnát 48 órán keresztül mesterséges kómában tartották a nyáron, miután a tüdeje és a veséje is összeomlott egy bakteriális fertőzés miatt – derült ki legutóbbi koncertjén, ahol a közönségben ülő barátnőjének köszönte meg, hogy akkor bevitte a kórházba.

Madonna Forrás: Instagram/Madonna

"Nem emlékszem semmire. Elájultam a fürdőszobában, és az intenzíven ébredtem fel. Mesterséges kómában voltam 48 óráig... Amikor magamhoz tértem, mind a hat gyerekem ott ült körülöttem. Majdnem meg kellett halnom ahhoz, hogy az összes gyerekemet egy szobában tudjam" – idézte a Daily Star az énekesnőt.