Így van most a színpadon súlyosan megsérült Besenczi Árpád

Besenczi Árpád
Zalaegerszeg, 2010. február 1. Besenczi Árpád igazgató beszél a Hevesi Sándor Színház társulati ülésén. Besenczi Árpád február 1-től tölti be az igazgatói tisztséget, erről 2009. december 17-én döntött a zalaegerszegi közgyűlés. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, megsérült Besenczi Árpád színművész a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház november 17-i előadása közben, a színész jobb gyűrűsujja félig leszakadt. A művész fia is szerepelt a darabban, látta, ahogy édesapja összeesett a fájdalomtól. Besenczi Árpádot megműtötték, a legfrissebb hírek szerint már kivették a varratokat, de mint kiderült, sok mindent nem tud még csinálni, például vezetni sem.
Vágólapra másolva!

Besenczi Árpád ujját habár megoperálták, nem tudták megmenteni azt. Megvolt a leesett darabja, de nagyon csúnyán megsérült.

Ahogy mentem tovább, láttam, hogy az ujjam ottmaradt, és azt is érzékeltem, hogy nagy a baj. A fiam is látta a padlásról. Akkor nagyon rosszul lettem hirtelen, és mondtam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam" – mondta a művész, kiemelte, a probléma nem a csavarral volt, egyszerűen beleakadt a gyűrűje és ez okozta a problémát.

"Ez a baleset nem külső ok miatt, hanem a saját magam hibájából történt. Nem volt semmi mulasztás műszakilag. Nekünk saját díszletgyártó üzemünk van, és magunk készítjük a díszleteket" – magyarázta a színházigazgató, aki azt is közölte, hogy szigorítani fognak a munkavédelmi szabályokon, illetve azok betartásán. Szerencsére mára már jobban van, de van, ami már nem megy neki.

Szerencsére már kivették a varratokat, ám még sok mindent nem tudok csinálni, így vezetni se, azonban a színházban már dolgozom. A József Attila teátrumban korábban már ért baleset, ott a sarokcsontom repedt meg egy előadás alatt" – árulta el Besenczi Árpád a hellovidek.hu portálnak adott interjújában.