A Nagy Ő és a Kőgazdag fiatalok Mettája elárulta, milyen számára a tökéletes férfi

Dulin Metta, Tv2, Kőgazdag fiatalok
Vágólapra másolva!
Tavaly a Nagy Őben próbálkozott Árpa Attilánál a Kőgazdag fiatalok sztárja, Dulin Metta, aki azóta sem járt sikerrel a párkeresés terén. Bár jelentkezők szép számmal akadnak, neki konkrét elképzelései vannak, melyekből nem enged könnyen. A 2023-as év nem hozta el neki a szerelmet, de reméli a következő évben már szerencsével jár, azt is elárulta, milyen számára az ideális partner.
Vágólapra másolva!

Dulin Metta egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben árulta el a követőinek, milyen típusú férfiakat kedvel. A leírás alapján az tetszik neki, ha a kiszemeltje magasabb, jóval idősebb nála, balkezes, zöld vagy kék szeme van és sikeres.

Dulin Metta próbálkozott meghódítani Árpa Attila szívét is a tavalyi Nagy Őben Forrás: TV2 Play

Külön kiemelte, hogy az ideális férfi legyen eszes, jól vezessen, de az sem mindegy, milyen autót. A haja rövid legyen, körmei ápoltak, cipői tiszták, azonos legyen az érdeklődési körük és ne kérje tőle, hogy hordjon állatmintás ruhákat.

A Kőgazdag fiatalok és a Nagy Ő sztárja nem ettől a bejegyzéstől reméli, hogy rátalál a szerelem, de szerinte nem hátrány, hogy nyilvánosan is megosztotta az elvárásait. Arról is mesélt, hogy milyen ismerkedési szokásai vannak, és azokkal hogyan boldogult eddig.

Inkább laza találkozóknak nevezem ezeket. Pláne, hogy manapság csak úgy találkoznak az emberek, nem pedig megbeszélt randikra járnak" - magyarázta Dulin Metta, aki a Kőgazdag fiatalok forgatásán közelebbi kapcsolatba került Schmuck Andorral, de végül csak barátság alakult ki köztük.

Dulin Metta és Schmuck Andor a Kőgazdag fiatalok forgatásán ismerkedtek össze, végül csak barátok maradtak Forrás: TV2

- mondta a rövidke románcról.

Dulin Metta azt is elárulta, hogy nem szereti az internetes ismerkedős oldalakat, és továbbra sem tervezi ezeket használni, ugyanis nem hiszi, hogy így találná meg élete szerelmét.

Sokkal jobban szeretek házibulikban beszélgetni a kiszemelt férfiakkal. Vagy grillpartikra, hajózásokra járni... Engem elég nehezen lehet lenyűgözni. Ha viszont sikerül, akkor utána kenyérre lehet kenni" - zárta gondolatait a Borsnak Dulin Metta, aki máig sem adta fel, hogy megtalálja számára az igazit.

Metta tudja, hogy megtalálja az igazit, de a személyes találkozásokban hisz Forrás: Instagram/dulinmetta