Szörnyű dolgot tettek Benkő László sírjával

Benkő László billentyűs hangszer FOTÓ ÁLTALÁNOS HANGSZER koncert Közéleti személyiség foglalkozása művész MŰVÉSZET SZEMÉLY szintetizátor TÁRGY zenél zenész
Kolozsvár, 2016. augusztus 22. Benkő László billentyűs az Omega együttes koncertjén az erdélyi Kolozsvár főterén, a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén 2016. augusztus 21-én. MTI Fotó: Biró István
Vágólapra másolva!
Az Omega alapító billentyűse, Benkő László lassan három éve, 2020. november 18-án halt meg. Fia és özvegye folyamatosan gondoskodnak sírjáról, hogy az mindig kifogástalan állapotban legyen, hiszen tudják, sokan látogatják a zenész nyughelyét. Fia, Benkő Balázs most olyan dolgot tapasztalt, amit korábban még sosem, úgy gondolja, hogy nem csak őket érinti a probléma.
Vágólapra másolva!

A zenész családja rendszeresen látogatja a Farkasréti temetőben található sírhelyet, de a Mindenszentek miatt most ők is gyakrabban mentek ki a temetőbe. Így Benkő László fia, Balázs felháborodva osztotta meg észrevételeit, amit ott tapasztalt az elmúlt napokban, szerinte nem egyedi problémával állnak szemben.

Bennünket korábban többször is megvádoltak azzal, hogy nem tartjuk rendben apu sírhelyét. Ismeretlen emberek fotózták le a sírt, vagy telefonáltak be különböző szerkesztőségekbe, hogy tessék, ilyen rendezetlen és gondozatlan édesapám sírja. Holott épp akkoriban készült az új sírkő.

Zavar és fáj, hogy nem kaphatja meg a végső tiszteletet egy olyan ember, akiért korábban milliók rajongtak. De tartok tőle, hogy ez egy általános jelenség. Meggyőződésem, hogy immár egy mocskos, undorító üzletágról beszélünk. Kifigyelik, hová kerül friss virág, elviszik, majd eladják máshol..." - magyarázta a Blikknek Benkő Balázs, aki értetlenül áll a történtek előtt.

Benkő Balázst felháborítja, hogy édespaja sírját meggyalázták Forrás: YouTube/hatoscsatorna műsorai