Megszólalt szexi fotóiról Radics Gigi

DWTS,  Dancing with the Stars, TV2, tánc, sztár, celeb, táncos show-műsor, 4. évad, 5. élő show, 2023.11.11.
Radics Gigi és Baranya Dávid
Vágólapra másolva!
Radics Gigi egyre merészebb képeket mutat magáról az Instagramon, most pedig azt is elmondta, mi áll ennek hátterében.
Vágólapra másolva!

Radics Gigi 30 kilót fogyott a szülése óta, a Dancing with the Starsban való szerepléssel pedig megjött az önbizalma is, egyre szívesebben mutogatja magát: nemrég melltartóban, majd nadrág nélkül fotózták.

"Megmutattam egy fotót a közösségi oldalamon, amit Nánási Pali készített. Óriási kihívás volt nekem, hiszen Kiss Márk stylist segítségével egy olyan oldalam került kamera elé, amit azelőtt nemigen mutattam eddig. Ez így most egyensúlyban van a műsorban látottakkal, azt hiszem, jól érzem magam a bőrömben" – mondta friss fotójáról a Borsnak.

Mondják, hogy a tánc gyógyír, és ez tényleg így van. Ahogy megszólal a zene és táncolunk, nem érdekel már, hogyan áll a ruha, milyen a frizurám vagy a sminkem, mi látszik majd a testemből, ki mit gondol, egyszerűen csak jól érzem magam. Abból szűröm le, hogy változtam, hogy szívesen nézem vissza a produkcióinkat" – magyarázta a lapnak korábban.