Sírások és sértődések után megvan a Farm VIP első kiesője

Farm VIP
Vágólapra másolva!
A sárga csapat veszített, farmgyűlést kellett tartaniuk.
Vágólapra másolva!

A TV2 tanyasi valóságshow-jában a piros csapat nyerte a termelési versenyt, így a sárgáknak kellett farmgyűlésre menni. Előtte védettségi játék volt, videón az eredménye:

A farmgyűlésen többen elsírták magukat:

Szabyest is könnyezett egy emlék miatt:

Bíró Ica négy voksot kapott, Rékasi Károly hármat, nem estek nekik jól a fiataloktól érkezett szavazatok, főleg a volt modell (akkori szóval manökent) bántották a magyarázatok. Előbbinek kellett tehát ellenfelet választania: az egykori Metál Lady és Daniella párbajozott, utóbbi az ügyességi feladatot választotta.

Nagy volt a feszültség a Farm VIP első párbaja előtt tv2

Az ügyességi játékot pár perc alatt Daniella nyerte, így Bíró Ica lett a 2023-as Farm VIP első kiesője.

Videón a párbaj:

Izgalmas hét volt

Mint írtuk, Rékasi Károly összeomlásával indult a Farm VIP, a színész félrevonult és hosszan zokogott - már az első nap, az első komolyabb feladat közben. Kicsit később ugyanabban a csapatban tört ki egy botrány, Bíró Ica nehezen viselte, hogy a nála fiatalabb Ripli Zsuzsi parancsolgat neki.

Később sem kedvelte meg a 80-as évek topmodellje - akkori szóval manökenje - Riplit: "Ez a stílus nálam nem jön be. A Ripli Zsuzsi könyöklős csaj, aki mindenáron ott akar lenni. Neki ez a habitusa, ő kicsit ilyen diktátor típus" - tette hozzá. Erről a veszekedésről itt olvashat hosszabban.

A Farm VIP-ben Gáspár Zsolti elismerően beszélt Vajda Johnny kidolgozott testéről, mondván, "brutálisan ki van gyúrva." Demcsák Zsuzsa kijelentette, hogy ő még nem látta, erre a sportember megmutatta, mi van az ing alatt, egy másik pedig teljesen meztelenül zuhanyzott.

A műsorban nincs megállás, később levél jött mindkét csapatnak. A játékosok szabályosan lefagytak attól, amit társaik felolvastak, ugyanis még nem végeztek a munkával. Részletek itt.