Megszólalt felesége elvesztéséről Szacsvay László

Szacsvay László
Budapest, 2013. március 6. Szacsvay László színművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Szacsvay László októberben közölte a szomorú hírt, meghalt a felesége. Csicsay Klaudiát évekkel ezelőtt súlyos baleset érte, amiből nem tudott felépülni. 
Vágólapra másolva!

Ahogy azt már korábban már megírtuk, meghalt Szacsvay László felesége, Csicsay Klaudia. A pár kapcsolatának legnehezebb időszaka akkor kezdődött, amikor a színész megküzdött a prosztatarákkal, majd nem sokkal később felesége állapota megromlott egy súlyos baleset következtében.

Csicsay Claudia évekkel ezelőtt kizuhant a lakásuk ablakán, sosem épült fel, férje ápolta mindvégig.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész és felesége ötven évig éltek boldog házasságban, egy fiuk született.

A színész októberben még nem tudott beszélni a családot ért szomorúságról, legutóbbi interjújában azonban elmondta, nagyon maga alatt van.

Október 24-ére virradóra a feleségem egy jobb helyre került. Azóta el is temettük. Furcsa karácsony lesz az idei nélküle" – mondta a Star magazinnak a színművész.

"Amúgy sem igazán vagyok híve a nagy karácsonyozásnak. Valahol ez is el lett rontva a kiköltekezésekkel. A családok hitelbe verik magukat az ünnepért, ami félelmetes, még így kimondva is. Hogy a családunk összejön-e karácsonykor, az nagyban függ attól, hogy a fiamék, illetve a testvérem barokk trombitás lánya dolgoznak-e majd" – mesélte a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Forrás: MTI/Zih Zsolt