Megdöbbentő dolgot mondott első feleségéről Schobert Norbert - videó

Schobert Norbert
Schobert Norbert
Vágólapra másolva!
Schobert Norbert nemrég arról beszélt, hogy Rubint Réka előtt volt már egy felesége. Most azt is elárulta a fitneszguru, hogy miért szakított a nővel, mi frusztrálta annyira.
Vágólapra másolva!

Schobert Norbert az első feleségét 1994-ben ismerte meg, két év után összeházasodtak, a frigy azonban nem tartott sokáig.

Forrás: Origo

Nem passzoltunk össze, ez az igazság. Két évig jártunk, három napot voltunk házasok. Egy nap után elköltöztem otthonról" – mondta a fitneszguru Hajdú Péternek. Most egy újabb interjúban kérdezték a családapát a bizonyos első feleségéről.

Igazándiból akkor nem volt meg az anyagi hátterem. Nem tudtam a támasza lenni, és az ő lakásában éltem, mint rendőr és aerobikedző. Azt mondtam Hajdú műsorában, hogy úgy éreztem magam otthon, mint egy strici. Hazamész, a nőnek a lakásában vagy, hogy csapsz rá asztalra? Hogy mondod, drágám? Hát, ott az ajtó, kimehetsz. Ha nem érzem magam fenntartónak, nekem annyi. Én így vagyok szocializálva, régi vágású ember vagyok" – magyarázta Hevesi Tamás podcastjében az edző, akit a felesége nem engedne el akármilyen műsorba.