Harsányi Levente eljegyezte a 20 évvel fiatalabb barátnőjét

Harsányi Levente
Vágólapra másolva!
A műsorvezető megkérte Obersovszky Lara kezét, a közös képükön a gyűrűt is megmutatták.
Vágólapra másolva!

"Nagy és csodaszép nap volt" - olvasható a páros legújabb képe mellett, így közölték, hogy mától jegyben járnak.

Harsányi Levente a nyáron arról beszélt, hogy három hónap után mutatta be a gyerekeinek a barátnőjét, egy közös nyaraláson is részt vettek. "„Megerősödött a szerelmem! Ennyi időt még nem töltöttünk így együtt öten, de szerencsére nagyon jól sikerült. Úgy gondolom, egy nyaralás alatt minden kiderül a másikról, hogyan tudja megoldani a felmerülő problémákat, mennyire türelmes és a többi. Ezt úgy ugrottuk meg a kicsimmel, Larával, hogy ott voltak a gyerekeink is! Nagy egymásra találás volt ez a nyaralás" - mondta.