Zámbó Jimmy nyaralója után újabb örökségtől szabadulna a családja

Zámbó Jimmy
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, eladó Zámbó Jimmy ráckevei nyaralója, amit ötvenmillióért kínál a csalájda, így nem meglepő, hogy egyelőre nem tolonganak érte az érdeklődők. Talán ezért is döntöttek úgy, hogy nemcsak a nyaralót kínálják eladásra, hanem az énekes egykori, csepeli otthonát is, melyért elképesztő összeget kérnek egyelőre.
Vágólapra másolva!

Zámbó Jimmy nyaralója után egykori csepeli házától is megválna családja annak ellenére, hogy sok különleges emléket őriz, a mai napig megtalálhatók benne az énekes régi bútorai, sőt a lemezei is a falon sorakoznak.

A 200 négyzetméteres, négyszobás családi házat jelenleg 129,9 millió forintért hirdetik, és a hirdetésben sem titkolják, hogy ez Zámbó Jimmy egykori otthona volt, pedig fia elárulta, hogy nem szívesen adnák el fanatikus rajongónak.

- áll a hirdetésben.

Az emeletes ház alsó szintje 100nm, ahol nappali és dolgozószoba található, melyről kiemelik, hogy ott született az énekes legtöbb slágere. A felső szinten még három szoba található, egy gardrób, egy fürdő, és egy nagy hálószoba. A ház részét képezi még egy nagyobb kert, terasz, egy zárt medence és egy kinti kisebb épület is.

Zámbó Adrián az eladással kapcsolatban a Tények Plusznak elmondta, hogy azért döntöttek az eladás mellett, mert neki és édesanyjának már túl nagy ez a ház, szeretnének kisebbe költözni.