15 éve halt meg Flipper Öcsi - honnan indult, ki adta a becenevét?

Flipper Öcsi
Vágólapra másolva!
A Hungária, a Dolly Roll és a Step tagja volt, egy generáció rajongott érte, a lányok imádták. 
Vágólapra másolva!

Jeszenszky Béla Tibor, művésznevén „Flipper Öcsi" 1962. május 29-én született, mindössze 46 évesen halt meg 2008. november 25-én. A nyolcvanas-kilencvenes években volt a csúcson, később évekig küzdött az alkohollal.

Fenyő Miklós 1989-ben a Polip című zenei újságnak így sztorizott: "Mérhetetlen csalódásból fakadó gyűlöletet éreztem például Flipper Öcsi iránt, amikor a többiekkel együtt levált rólam, amikor megalakították a Dolly Rollt, mert távozásával egész egyszerűen lehetetlenné tette, hogy közös jövőnkkel kapcsolatos elképzeléseimet valóra váltsam, holott őt is én juttattam sikerhez. Aztán vagy két év múlva, 1985 táján,

Flipper Öcsi és Zsoldos Deddy a Dolly Rollra jellemző fazonban, fülig érő szájjal. Egész egyszerűen arra jártak, s mint afféle jókedvű fiatalok, az esti szórakozás kellős közepén úgy döntöttek, hogy megnézik, mi van a Fenyővel, olyan rég látták már" – mesélte.

Flipper Öcsi népszerű zenész volt a 80-as, 90-es években Forrás: Origo

Fenyő szerint Flipper Öcsi művésznevét ő találta ki. „A név tőlem származik, én adtam neki. Ezt legandaoszlatandó mondom, mert sok a mendemonda a név körül, hát most leszögezem: tőlem származik. Életemnek abban a szakában találkoztunk, amikor rettenetesen fel voltam dobva - a nagy Hungária '81-82-es éveit írtuk -

akit ma mindenki Flipper Öcsiként ismer, s akit én arra biztattam akkor, hogy bátran álljon ki a közönség elé, sikere lesz, csak akaratra és elszántságra lesz szüksége."

Flipper Öcsi függősége miatt halt meg Forrás: Origo / facebook

„Nekem akkor az volt a tervem, hogy szervezek a Hungária mellé egy másik együttest - ez lett a rock and rollt játszó Clips, és ha sikerül, akár a Hungária előzenekara is lehetnek. Ennek a bandának a frontembere lett Öcsi, akit három nagyon klassz jampi srác kísért. Úgyhogy amikor Szikora kivált a Hungáriából, addig erőszakoskodtam, míg Öcsi került a megürült helyre, azóta ismert a története" – mondta Fenyő még 1989-ben.

A cikk folytatódik, lapozzon!