Előfordultak pofonok is Tápai Szabináék között

Tápai Szabina
Vágólapra másolva!
Aki ránéz Tápai Szabinára és Andira, nem könnyen állapítja meg, hogy testvérekről van szó. Andi és Szabina olyanok, mint a tűz és a víz, és ez nem csak a külsejükre igaz. Egyikük szókimondó, cserfes, a másik nyugodtabb, lágyabb típus, a különbözőség pedig rányomta a bélyegét a kapcsolatukra - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Az idősebbik lány, Szabina gyerekként nehezen viselte a kistestvére érkezését és azt, hogy már nem teljes mértékben rá irányul a figyelem.

"Szabi mindig 200 fokon ég, és bosszantotta, hogy nem tud kibillenteni az egyensúlyomból. Nem értettük egymást, különböző dolgok érdekeltek bennünket" – mesélte Andi a hot! magazinnak.

Mindezek ellenére így is sok időt töltöttek együtt, hiszen mindketten kézilabdáztak, többször egy csapatban is, ám volt, amikor ellenfelekként kellett játszaniuk.

– nevetett Andi.

Szabina akkor változott meg jobban, amikor várandós lett az első gyermekével, Bencével, és finomabb, megértőbb nővé vált.

– magyarázta Andi.

Andi a VIASAT3 Szingli vagy svindli című műsorában keresi a párját, ahol ki kell derítenie, ki az, aki valóban szingli, és ki az, akinek barátnője van, és megjátssza magát a főnyereményért. Így adódott a kérdés, hogy mit szólnak egymás mindenkori választottjaihoz.

Anyával próbáltuk a párválasztását is befolyásolni. Ha valakit nem éreztünk hozzá valónak, akkor jeleztük neki, hogy szerintünk nem vele kellene lennie, de olyankor is csak a saját feje után ment" – emlékezett Szabina.

A fiatalabb testvér viszont máshogy állt a témához.

– nevetett Andi. – Jóképű, jó kiállású párjai voltak; ezek tények, butaság volna azt mondani, hogy nem így van."

A magánéletben mindig számíthattak egymásra, hiszen megtanították nekik, hogy egy családként felelősek egymásért.

"Ha baj van, ha bárkivel bármi történik, akkor tuti megfogjuk egymás kezét, és együtt megyünk. Ez minden rossz időszakunkban így volt."

– árulta el Szabina.

Andi természetesen a nővérét hívta fel először, amikor felkérték a Szingli vagy svindli főszereplőjének, ő pedig rögtön azt válaszolta, hogy vállalja el.

"Azt mondta, hogy szerinte ez a műsor pont nekem való, mert jó logikával rendelkezem, szeretek kommunikálni és emberekkel foglalkozni. Ráadásul az időzítés is tökéletes, nem is jöhetett volna jobbkor az életembe."

Szabina a Szingli vagy svindli háttérműsorát, a KibeszÉLŐt vezeti, így szerinte többet tud majd a testvére szerelmi életéről, mint valaha.
"Öröm, hogy részese lehetek a formátumnak. Már nagyon izgatott vagyok!"