Váratlan fordulat a csalással vádolt Fekete Dávid ügyében

Fekete Dávid
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, a héten folytatódik a börtönt is megjárt Fekete Dávid tárgyalása, akit 320 milliós csalással és sikkasztással vádolnak. Az énekes nemrég nagy töréssel nézett szembe, ugyanis ügyvédjét kizárták az eljárásból, viszont továbbra is együttműködnek. A hétfői tárgyalás drámai pillanatokat tartogatott a vádlottnak, ugyanis vádlóival szembesítették őt.
Vágólapra másolva!

Fekete Dávid hiába gondolta, hogy mindenre felkészült a tárgyalásokkal kapcsolatban, mégis megdöbbentette, hogy elfogadták az ügyvédje elleni kizárási kérvényt. Dr. Kaposi Gergely azonban nem hagyja magára védencét, akivel három éve működnek együtt, az énekes meghatalmazott képviselőjeként továbbra is részt vesz a tárgyalásokon.

Az ügyvéd elmondta, hogy Fekete Dávid kérte a szembesítést vádlóival, mégis megviselte őt, amikor szemtől szembe került velük, hiszen az eljárás kezdete óta erre csak most nyílt lehetőségük.

egyben megkönnyebbülést is jelentenek, hogy szemtől szemben elmondhatja a saját álláspontját" - mondta Dr. Kaposi Gergely, aki hozzátette, hogy a héten a szembesítések folytatódnak a tárgyalóteremben.

ugyanis véleményünk szerint sem ezekre az ellentmondásokra, sem pedig az elszámolásokkal kapcsolatos ellentmondásokra nem érkeztek kielégítő válaszok a feljelentők részéről. Dávid egyébként maga indítványozta a bíróságnál a szembesítését az összes feljelentőjével" - zárta a Blikknek Dr. Kaposi Gergely, Fekete Dávid egykori ügyvédje.

Fekete Dávidot megviselte a szembesítés vádlóival Forrás: RTL