Piti bűnöző módján intézi a lopási ügyét az RTL Klub bukott műsorának zsűrije

Manuel
Vágólapra másolva!
A napokban volt a hatéves évfordulója a bűnügynek: Manuel és két társa ellopták a Noé Állatotthon kihelyezett adománygyűjtő dobozát. Az énekesnek és két társának fejenként 20 ezer forintot kellett volna visszafizetnie, plusz 50 óra közmunkát elvégezni, de ez azóta sem történt meg. Az időközben sztárrá avanzsáló fiatal előadó ma egy 4 milliós Hublot órában feszít főműsoridőben, és a jelek szerint nem sokat gondol a múltra - írta a Bors.
Vágólapra másolva!

Vannak az életben rossz döntések, kerülhet egy befolyásolható fiatal rossz társaságba, de ritka érzéketlen lelkület kell ahhoz, hogy valaki azt a pénzt lopja el, amit rászoruló állatoknak gyűjtenek a jószívű állatbarátok. Pedig Manuel pontosan ezt tette - írta a lap.

A zenész és két barátja 2017-ben látogatott el az ország egyik legnépszerűbb menhelyére, a Noé Állatotthonba, ahol egy rövid sétát követően úgy döntöttek, hogy magukhoz veszik a kapuban kiállított, átlátszó műanyagból készült adománydobozt. Magyarul ellopják.

Manuelék nem fizetnek: hat éve várnak a kompenzációra az állatotthonban

Az alkalomszülte tolvajokat órákon belül elkapta a rendőrség,

a fiúkat végül 50 óra közmunkára kötelezték, amit nyolc hónapon belül kellett volna teljesíteniük, illetve fejenként 20 ezer forintot is vissza kellett volna fizetniük.

Volna. Mert Manuelék azóta sem kártalanították a menhelyet. Az ügynek a napokban volt a hat éves évfordulója, ebből az alkalomból osztott meg egy friss posztot a Noé szóvivője, Schneider Kinga:

A Noé Állatotthon szóvivőjének méltatlankodó posztja egyébként eljutott hozzá, bár ő maga nem vette a fáradtságot, hogy telefonáljon, de a menedzserét megbízta azzal, hogy kapcsolatba lépjen a menhellyel.

A poszt után írt nekünk a menedzsere. Azt mondta, szeretnék felvenni velünk a kapcsolatot és másnap beszéltünk is, nem Manuellel, hanem a menedzserrel. Azt kérdezte, mi lenne az a dolog amivel, le tudna zárulni ez az ügy - mesélte a szóvivő, aki a Borsnak is csak azt tudta mondani válaszként, amit Manueléknek:

Hogy mi lesz a mostani megbeszélés vége, még nem tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy a fiatal sztárnak biztosan nem esne nehezére 20 ezer forintot kipengetni, hiszen például egy korántsem két fillért érő Hublot Big Bang nevű órában feszít a fotóin. Az acél óra 114 apró gyémánttal van kirakva, az ára pedig a piacon körülbelül 4 millió forintba kerül az óraszakértő szerint.