A péniszét mutogató Galla Miklóssal járatta le magát a már megbukott Voice

Galla Miklós, Voice
Vágólapra másolva!
Bárhogy is próbálkozik az RTL Klub, sehogy nem járnak sikerrel a műsorkészítők. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Míg a csatornán töretlen sikerrel fut a Sztárban sztár leszek!, addig a The Voice óriási bukásnak bizonyul. A szombati adásban a korábban a péniszét mutogató Galla Miklóst vetette be a produkció.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, a magát humoristának nevező Galla Miklóstól 2021 júniusában, nem sokkal a díjátadó előtt visszavonta a már odaítélt Karinthy-gyűrűt. Kiderült ugyanis, hogy a 61 éves parodista a nemi szervét mutogatta a közönségének a színpadon.

A The Voice legutóbbi adásában Galla Miklóst is színpadra állította, ez azonban ismét egy szerencsétlen próbálkozás volt.

Akárcsak Istenes Bencénél, most is eljátszotta a zsűri, hogy fogalmuk nincs, ki van a hátuk mögött.

Trokán Nóra színésznőként csak úgy kapkodta a fejét, meglepettségét sokféleképpen igyekezett kifejezni. Galla Miklós produkciója botrányosra sikerült, sajnálatra méltó, ahogy ismét lejáratta magát egy ország előtt.

Forrás: Voice

A nevettetés a kedvencem. A taps is nagyon jó, de a nevetés az, amit nem lehet manipulálni, ösztönösen jön. Feltör, mint egy gejzír" – mondta bemutatkozásában Galla Miklós, aki Bakacsi Béla Nálam jobban nem szerethet senki című dalát adta elő. A produkciót követően egyik zsűritag sem fordult meg a székében, nem juttatták tovább.

„Van ez a fajta lemélyített, vibrátós énekhangom, amit máshol nem szoktam használni. Az a cél, hogy a közönség nevessen, tehát legyen benne humor, de ugyanakkor zenei élménye is legyen annak, aki hallja" – válaszolta Miklósa Erika azon kérdésére a férfi, hogy miért jelentkezett az adásba.