Új életet kezd a megözvegyült magyar énekes

Leblanc Győző
Vágólapra másolva!
Leblanc Győző egy módot látott arra, hogy túllépjen gyászán, ha elköltözik abból a házból, ahol húsz éven át élt feleségével. Összecsomagolt, és a szülői házban kezdett új életet - írta a Bors.
Vágólapra másolva!

Augusztus 9-én volt egy éve, hogy Tóth Éva tragikus hirtelenséggel meghalt - írta a lap. Leblanc Győzőt közös otthonukban

minden tárgy imádott párjára emlékeztette, ami meglehetősen megnehezítette, hogy túllépjen a gyászán.

Három hónappal ezelőtt mesélte, hogy arra a döntésre jutott, hogy elköltözik a házból, ahol húsz éven át éltek szeretetben. Időközben felgyorsultak az események, és lapunknak elárulta, még ha nehezen is, de összecsomagolt, és elköltözött. Persze nem volt ez ennyire egyszerű számára.

Úgy néz ki, hogy egyenesbe kerül az életem. Sokszor voltam mélyponton, de harmadszor is sikerül ebből kilábalnom.

Nagy segítséget nyújt számomra, hogy óriási változás állt be az életemben, a szülői házban próbálom meg az újrakezdést

- mondta az operaénekes. A házban, ahol Évivel éltünk, minden rá emlékeztetett. Egy-egy takarítás alkalmával állandóan felbukkant a hosszú szőke hajszála, és a tárgyak, amik között boldogan éltünk, nem engedték begyógyulni a sebeket.

Sokat őrlődtem, mitévő legyek, végül azt láttam jó megoldásnak, ha búcsút intek a múltnak. Budatétényben, egy zsákutca végén, ott, ahol csak a madár jár, a béke szigete volt számunkra az a ház, amit magam mögött hagytam. Nem mentem messzire, mert Nagytéténye költöztem - mondta a Borsnak.