Kétmillió forintos ruhában ment bulizni Szabó Zsófi - kép

Szabó Zsófi
Vágólapra másolva!
Szabó Zsófi nem titkolja, hogy a legismertebb és legdrágább világmárkák darabjai megtalálhatóak a ruhatárában, nem először mutat magáról olyan képet, melyen méregdrága szettben pózol. Most egy kétmilliós ruhában ment bulizni, amit azonnal meg is mutatott.
Vágólapra másolva!

Az egykori sorozatszínésznő a napokban tett közzé egy képet, amelyen egy cseresznye mintájú ruha van rajta, a mellei pedig szinte kiesnek a szűk felsőrészből. Mint kiderült, a viselt ruha egy Dolce & Gabbana darab, ami a cég hivatalos oldala szerint 4950 euró, azaz közel 2 millió forint - írja a Blikk.

Forrás: Szabó Zsófi/Instagram

A lap szerint Szabó Zsófi az elmúlt hetekben több olyan fotót töltött fel magáról az Instagramra, amelyen drága darabok vannak rajta: például egy közel négyszázezer forintos Dolce & Gabbana szandál, augusztus 20-án egy kilencszázezer forintot érő szintén Dolce & Gabbana-szett volt rajta, de a Dior márkát is kedveli. Onnan van a napszemüvege, ami 154 ezer forintba kerül, de a júniusi olasz nyaralásán, Positanóban hordott Dior táska viszi a prímet, azt 5700 euróért, azaz 2,2 millió forintért lehet megvásárolni.

Egyre jobban terjed a pletyka, miszerint Szabó Zsófi újra szerelmes, választottja pedig egy szír milliárdos, akinek állítólag családja is van.