Életmentő műtéten esett át a terhes Kourtney Kardashian

Kourtney Kardashian
Vágólapra másolva!
Komoly műtéten esett át a terhes Kourtney Kardashian, az orvosok mentették meg a babája életét.
Vágólapra másolva!

Mint kiderült, sürgős műtétet kellett végrehajtani Kourtney Kardashianen, illetve a magzatán, emiatt sietett haza a férje, Travis Barker az Egyesült Államokba – lemondva zenekara, a Blink-182 több európai koncertjét.

Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy Kardashian már hazatért a kórházból, most azonban az Instagramon írt arról, hogy mi történt vele:

"Örökké hálás leszek az elképesztő orvosaimnak, hogy megmentették a babánk életét" – kezdte a posztját, vagyis valóban életmentő műtétre került sor.

Kardashian a férje mellett az édesanyjának is megköszönte, hogy mellette volt, majd arról írt, hogy három könnyű terhesség után el sem tudta képzelni a félelmet, amit akkor érzett, amikor a magzatáért küzdött. "A kisfiammal a hasamban, biztonságban kisétálni a kórházból igazi áldás volt" – zárta.