Ezekből a jelekből már sejteni lehetett, hogy válságban van Tóth Gabi házassága

Krausz Gábor, Tóth Gabi
Vágólapra másolva!
Mindenkit megdöbbentett Tóth Gabi és Krausz Gábor augusztus 9-i bejelentése, mely arról szólt, hogy a válás mellett döntöttek. Sokan azért is találták furcsának az esetet, mert nemrég költöztek be szentendrei álomotthonukba, ami régóta közös céljuk volt. Három hónapja még úgy tűnhetett, minden a legnagyobb rendben a házaspár között, azonban utólag többeknek feltűnt, hogy Tóth Gabi elejtett korábban már egy-két sejtelmes megjegyzést arról, hogy nem felhőtlen a kapcsolatuk.
Vágólapra másolva!

A válás bejelentése óta rengeteg kritika és támadás éri Tóth Gabit, ami nagyon megviseli őt és családját is. Már nővére, Tóth Vera sem tudta megállni szó nélkül, hogy mit művelnek a testvérével, ezért kért mindenkit, hogy hagyják abba a mocskolódást és mindenki foglalkozzon a saját dolgával. A sors iróniája, hogy húga válása közben kiderült, hogy ő titokban férjhez ment pár héttel ezelőtt, az esküvőn még Krausz Gábor is részt vett feleségével és kislányával, akik Tóth Vera koszorúslányai voltak.

Krausz Gábor és Tóth Gabi, valamint Tóth Vera és férje, Pauli Zoltán. Nagyon jóban voltak egymással a párok Forrás: Tóth Vera/Instagram

Bár Tóth Vera esküvője részleteinek nyilvánosságra hozásával is valószínűleg el akarta terelni a figyelmet testvére válásáról, inkább csak olajat öntött a tűzre, ugyanis a rosszindulatú kommentelők az ő bejegyzései alatt is megjelentek, hogy Tóth Gabit kritizálják.

Tóth Gabi és Vera egy közös fellépésükön, 2021-ben Forrás: Koncz Márton - Origo

Tóth Gabi érdemben még nem reagált a róla szóló pletykákra, miszerint egy harmadik fél miatt vetett véget a házasságának. Viszont már több alkalommal is láthatták félreérthetetlen helyzetben őt és új párját, aki nem más, mint a Fricska táncegyüttes egyik tagja, Papp Máté Bence. A páros a sok negatív kritika elől még Horvátországba is elutazott együtt egy pár napra, ahol azt gondolták, hogy biztonságban vannak, de ott is kiszúrták őket a szemfüles turisták.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mióta tart Tóth Gabi és Papp Máté Bence kapcsolata, de annyi biztos, hogy egy ideje már utalgatott rá az énekesnő, hogy nem boldog a házasságában. Bár blogjában a család és házasság boldogságáról beszélt, valójában lehet, hogy arról írt, amire valójában vágyott volna. Hiába a hatalmas családi ház, nem tartotta őket össze, és Krausz Gábor a válás bejelentése után szinte azonnal el is költözött onnan.

Az első közös, nyilvános kép Tóth Gabiról és Papp Máté Bencéről, Pócs János birtokán készült Forrás: Pócs János Facebook

A kis Hannaróza idén négyéves, 2019 decemberében született, pedig édesanyja azt hitte, hogy sosem lehet saját gyereke. Ezért is nagyon fontos Tóth Gabi számára a kislány jólléte, ahogy Krausz Gábor számára is, ebben teljes mértékben egyetértenek.

Mindkettejük leszögezte a nyilatkozatában, hogy továbbra is Hannaróza érdekeit tartják szem előtt, közösen és békében szeretnék nevelni őt továbbra is, amennyire csak lehetséges.

Majd kérték mindenki diszkrécióját, amit azóta sem kaptak meg, sőt, Tóth Gabi már feljelentést fontolgat, ugyanis aminap egy paparazzi próbált meg átmászni a házuk kerítésén, hogy fotókat készítsen róla és gyerekéről.

A séf utoljára a születésnapján posztolt a családjával közös fotót, azóta már el is költözött a közös otthonukból Forrás: Krausz Gábor Instagram

A cikk folytatásáért lapozzon a következő oldalra!