Nagyon kínos helyzetbe került, kinevették Zoltán Erikát a Sziget Fesztiválon

Zoltán Erika
Vágólapra másolva!
Holnap, azaz kedden ér véget az idei Sziget Fesztivál, ahol a Sláger FM retró színpadán is rengeteg hazai előadó kapott lehetőséget. A magyar zene népszerűsítését szolgáló helyszínre a nagykoncertet követően érkeznek az énekesek, ahol jellemzően elég nagy tömeg gyűlik össze. Az egyik legerősebb napon, szombaton lépett fel Zoltán Erika, aki nagyon kellemetlen helyzetbe került a színpadon.
Vágólapra másolva!

Korda György és Balázs Klári helyett lépett fel idén Zoltán Erika, aki nagyon készült rá, hogy 30 év kihagyás után újra megmutassa magát a nemzetközi közönség előtt is. A külföldi vendégek is remekül szórakoznak a magyar előadók retró slágerein, hiszen jó hangulatot varázsolnak a Sztereó színpadra. Már az első este ígéretes kezdés volt Szandi koncertje, amire mindenki mulatott és az energikus énekesnőt kétszer is visszatapsolta a közönség.

Zoltán Erika nagyon kínos helyzetbe került egy technikai probléma miatt Forrás: MTI/Komka Péter

Zoltán Erika, aki az egyik fő napra, szombat estére érkezett a Sziget Fesztiválra, mégsem járt akkora sikerrel, mint a szintén retró előadó, Szandi. Annak ellenére, hogy nagyobb tömeg gyűlt először össze a Sláger FM színpada előtt, hogy meghallgassák Zoltán Erika koncertjét, végül sokan eljöttek az első két zeneszám után, ugyanis a hangosítás miatt élvezhetetlenek voltak az egyébként örökzöld slágerek.

Szemmel láthatólag az énekesnőt is nagyon zavarta, hogy épp nála támadt technikai probléma, ugyanis néha iszonyatosan megreccsent a mikrofon is, ami nagyon zavaró volt, érthetetlen volt a dalszöveg is. Zoltán Erika a hosszú évek rutinjával próbált felülkerekedni a kellemetlenségen, de a folytonos recsegések újra és újra megzavarták.

Szinte az első tíz perc után elkezdett látványosan oszlani a tömeg, de ekkor sem sietett egyetlen hangtechnikus sem Zoltán Erika segítségére. Valószínűleg sokan kritizálták őt emiatt a közösségi oldalán, ugyanis letiltotta a hozzászólásokat az egyetlen videó alatt, amit megosztott a szombati fellépéséről.