Feljelentette egyetlen fiát Cicciolina

Cicciolina
Vágólapra másolva!
Az egykori pornósztár, Cicciolina arról beszélt, hogy mennyire megromlott kapcsolata egyetlen fiával, Ludwiggal, akivel odáig fajultak a dolgok, hogy anyja kénytelen volt rendőrséget hívni a 31 éves férfira. Azonban ez nem marad annyiban, ősszel bíróságra mennek, most az egykori pornós elmondta, hogy mi történt köztük pontosan.
Vágólapra másolva!

Cicciolina, azaz Staller Ilona és fia, Ludwig kapcsolata odáig fajult, hogy anyja kénytelen volt feljelentést tenni egyetlen fia ellen, aki ellen már távolságtartási végzése is van, nem mehet be többé az egykori pornószínésznő lakásába, ahol eddig együtt éltek.

Cicciolina lakásába többé nem teheti be lábát a fia, Ludwig https://www.instagram.com/cicciolina_official/

Nem ez az első eset, hogy a 31 éves férfi rátámad saját anyjára, ugyanis nemrég sokkolóval fenyegette meg, Cicciolina most érezte azt, hogy elég lett ebből és rendőrt hívott Ludwig Koonsra. Az Olaszországban élő pornószínésznő úgy érzi, már tudja, hol rontotta el fia nevelését, és nagyon sajnálja, hogy idáig fajult közöttük a helyzet.

- kezdte Staller Ilona, azaz Cicciolina, aki még reméli, hogy egyszer rendeződhet a kapcsolata fiával.

"Szeptemberben lesz a tárgyalás. Bízom benne, hogy olyan ítélet születik, ami alapján beteszik egy olyan helyre, ahol meggyógyulhat" - fűzte hozzá.

A 71 éves Cicciolina elmondta, ma már tudja, hogy hol ronthatta el a fia nevelését, sajnos ezen már úgy érzi, nem tud változtatni egy 31 éves embernél.

Sajnos, hozzászokott. A végén már mindennap pénzt követelt tőlem, 100-200 eurót! Ezt megelégeltem, mire agresszív, goromba lett velem. Én tartottam el eddig. Már 31 éves! Az apja hívta Amerikába, de nem akar menni. Megváltozott a karaktere, csúnyán beszél rólam" - panaszolta szomorúan Cicciolina, aki még reménykedik abban, hogy egyszer még újra anya-fia kapcsolat lehet közöttük.

Drága húgomnak, Valinak két gyermeke van, szeretik az anyjukat, de ahogy a fiam beszél rólam, az azt mutatja, hogy megváltozott, nincs benne szeretet az irányomba" - írja a hot! magazin.

Cicciolina, azaz Staller Ilona már nagyon bánja, hogy elrontotta a gyereknevelést Forrás: Cicciolina/Instagram