Nagy bajba keveredett az RTL Klub őrjöngve trágárkodó sztárja

Manuel, rapper
Kínos magyarázkodásba kezdett a botrányt követően Manuel
Vágólapra másolva!
Lekéste Marosvásárhelyre tartó repülőjáratát Manuel egy egészen furcsa dolognak köszönhetően. A zenész annyira elmerült a parfümszagolgatásban, hogy autóval kellett végül a helyszínre érkeznie.
Vágólapra másolva!

Hiába várták az érdeklődők Manuelt a marosvásárhelyi reptéren, a zenész nem jelent meg a váróban.

Csak hat óra az út, ha megállunk, hét. Befújtam magam. Kétszázötvenezer az oda út, száz volt a jegy, amit buktam a repülőre, meg negyven a parfüm, úgyhogy ez egy négyszázezer forintos fújás volt, de nagyon finom az illata legalább. Legalább ennyi, na, sietünk – mondta sztorijában a zenész, amit a Blikk vett észre. A rapper egyébként nem egyedül utazott volna.

A terminálban még ott volt, de most nincs itt. Manu, hol vagy, tesó?" – mondta viccesen Majka bejegyzésében.

Forrás: Manuel Instagram