Kidobták a repülőtérről a világhírű színésznőt

Heti trendjelentés: az egykori tinisztár, Kristen Bell borzalmasan nézett ki
Vágólapra másolva!
Kilenc órát késett a gépük, ezért a repülőtéren próbált aludni Kristen Bell és családja – egy idő után azonban kidobták őket a biztonságiak.
Vágólapra másolva!

Kellemetlen kalandban volt része a Veronica Mars és A jó hely sztárjának, Kristen Bellnek, akit a családjával együtt kidobtak a bostoni reptérről – miután a gépük indulása másnapra tolódott.

Kristen Bell kellemetlen helyzetbe keveredett Forrás: AFP

Bell férje, a színészként szintén ismert Dax Shepard a késés hetedik órájában arról számolt be egy Instagram-videóban, hogy a Boston környéki hotelekben sehol nem találtak éjszakára szállást, így a repülőtéren ágyaztak meg maguknak és a gyerekeknek. Nem volt egyébként olcsó mulatság, összesen nagyjából 600 dollárt (körülbelül 210 ezer forintot) költöttek az ágyneműkre a reptéri boltban.

Ezek után ráadásul ki is dobták őket a reptérről biztonsági őrök, amivel szorult helyzetbe kerültek. "Szerencsére a barátaink barátai felajánlották nekünk a padlásukat, és befogadtak minket hajnali egykor" – írta később Bell az Instagramon.