Kétszer kellett újraéleszteni a magát elhagyó magyar énekesnőt

Mohamed Fatima
Vágólapra másolva!
Megrázó vallomást tett Mohamed Fatima az édesanyja öt évvel ezelőtti halálával kapcsolatban. Az énekesnőt annyira megviselte szerette elvesztése, hogy úgy érezte, nincs miért tovább élnie.
Vágólapra másolva!

A Fekete vonat egykori énekesnője sosem titkolta, milyen mélyen lesújtotta szeretett édesanyja elvesztése, viszont arról nem beszélt, mi járt akkoriban a fejében.

– Amikor anyu meghalt,

Küzdelmesnek és kilátástalannak éreztem az életemet. Anyu a lelki társam, a barátnőm, a mindenem volt, amit egyik pillanatról a másikra elvesztettem. Nem akartam maradni én sem... – sóhajtott Fatima.

– Hiszek abban, hogy minden betegség pszichés okokra vezethető vissza, mert a gondolatainknak, érzéseinknek, szavainknak teremtő erejük van. Anyu halála után nem sokkal a tüdőgyulladás egyik legsúlyosabb formája támadta meg a szervezetem.

Mindeközben mélyen bennem rengeteg dolog történt. Két energiával találkozott a tudatom: az első a földi vörös köd volt, sötét árnyakat kezdtem látni. Amikor a tudatom félni kezdett, átváltott minden, és csillogó fények vettek körül, természetfeletti békesség.

Aztán felébredtem.

Mohamed Fatima Forrás: Mohamed Fatima/Facebook

Az énekesnő élete a felébredése óta 180 fokos fordulatot vett: ma már más szemmel néz a világra és az életére. Noha mindig is fontos volt számára a hit, sokkal spirituálisabbá vált a halálközeli élmény hatására - mesélte a Blikknek.