Újra előkerült a pornósztár Michelle Wild - fotó

Michelle Wild
Vágólapra másolva!
Egy lomtalanításon fotózták le, egy lámpást szerzett magának az egykor népszerű, ma már slampos pornósztár. 
Vágólapra másolva!

A kilencvenes évek végének, a kétezres évek elejének legismertebb magyar pornósztárja volt, a nála jóval idősebb Cicciolina mellett - de némi ruhás próbálkozás után (szerepelt hónapokig a Jóban Rosszban sorozatban) teljesen visszavonult. Rengeteg képet itt nézhet róla.

Michelle Wild húsz évvel ezelőtt

Michelle Wild, Vad Kati nem szégyellte munkáit, nem érzett bűntudatot a pornózás miatt. „Egyáltalán nem. Úgy érzem, nincs okom rá. Amit a kamerák előtt csinálok, az inkább alkotás, nem igazi szex, így nem csalok meg senkit" – vélekedett. Sok képet itt talál róla.

„Rendes" állása is volt egy időben, három napig volt virágkötő. „Első munkahelyem egy szextelefonos cégnél volt. Másodjára sztriptíztáncosként dolgoztam egy bárban" – emlékezett. Azt is elárulta, a pornófilmes helyszínek közül számára a legemlékezetesebb, legextrémebb.

A cikk folytatódik, lapozzon!