Borzasztó tragédiáról beszélt Marsi Anikó

Marsi Anikó
Vágólapra másolva!
A Tények híradósa és párja, Gyarmati Gábor tavaly házasodtak össze, mindkettejüknek már volt két-két gyereke az előző kapcsolataikból, így a babakérdés nem merült fel. Nagy meglepetésükre Anikó 47 évesen teherbe esett, a műsorvezetőt azonban nőgyógyásza figyelmeztette, hogy ebben a korban lehetnek problémák a terhességgel- írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

Amikor megismerkedtünk a Gáborral, akkor voltam 46 éves, egy évre rá derült égből villámcsapásként ért, hogy babát várok - avatta be eddig őrzött titkába a Blikket Marsi Anikó, aki úgy gondolta,

az ő szervezete már nem képes erre a nem mindennapi csodára.

Éppen ezért nem is hitt a szemének, amikor kiderült, áldott állapotban van.

"Annyira nem számoltunk ezzel az eshetőséggel, hogy nem győztem csodálkozni, amikor pozitív lett a tesztem. A nőgyógyászom korábban egyszer azt mondta nekem: Anikó, ha azt látja, hallja, olvassa valahol, hogy ennyi idősen spontán teherbe esnek nők és problémamentesen ki is hordják a kilenc hónapot, azt ne nagyon higgye el. Persze nem lehetetlen, de erre nem árt felkészíteni egy középkorú nő szervezetét. Ezek a mondatok jutottak hirtelen eszembe" - vallotta be Marsi Anikó, akit kilenc hetesen ért a következő "forduló".

Párját nagyon megviselte, hogy nem maradt meg a baba

Sajnos nem volt hosszú életű a kisbabánk, mert úgy kilenchetes terhes lehettem, amikor ugyanolyan spontán módon, mint ahogy megérkezett, sajnos távozott is tőlünk ez a kis embrió - mesélte a Tények híradósa.

Anikó nem tagadja, megörült a nem várt csodának, hogy ennyi idősen várandós lett a férjétől, de nem élte bele magát túlságosan, így a baba távozása sem viselte meg őt annyira, mint a szerelmét.

Gábort érzékenyebben érintette, hogy elvesztettük a babát, ő azt hiszem beleélte magát, hogy lehet közös gyerekünk.

Én azt tartottam csodának, hogy ilyen egyáltalán előfordulhat, hogy az ember 47 évesen spontán teherbe esik. A Jóisten azonban úgy döntött, hogy túl öregek vagyunk ehhez. Gábor oda volt, én leginkább csak nem hittem el – emlékezett vissza az érzéseire Marsi Anikó, akinek férje elárulta, elfért volna egy újabb gyermek a szívében.