Újabb, nem várt fordulat Fekete Dávid ügyében

Fekete Dávid
Fekete Dávid
Vágólapra másolva!
Kiszabadulhat a házi őrizetből Fekete Dávid. Az elmúlt időszakban rengeteget változott az egykori megasztáros élete. Magánélete stabil alapokon nyugszik, így bíznak benne, hogy bűnügyi felügyeletén módosíthatnak.
Vágólapra másolva!

Közel három éve tart az a per, amiben Fekete Dávidot 322 millió forintos csalással vádolják. Ez idő alatt az énekes 14 hónapig előzetes letartóztatásban volt, jelenleg pedig győri otthonában tölti házi őrizetét. A vád szerint az énekes rendszeres haszonszerzésre törekedve 2017 nyara és 2021. március 2. között több alkalommal követett el vagyon elleni és egy esetben közbizalom elleni bűncselekményt. Dávid legutóbb februárban állt bíróság elé és hosszú vallomásban fogalmazta meg, hogy a vád szerinti összeg nem valós és sokkal kevesebb az a pénz, amit ismerősei befektettek.

Fekete Dávid tv2

Jövő héten három napon át tárgyalják az ügyét a győri bíróságon. Dr. Kaposi Gergely, az énekes jogi képviselője elmondta a Borsnak, hogy mire számítanak ügyfelével az ítélkezési szünet előtti tárgyaláson:

Ügyfelem már 12 hónapja van bűnügyi felügyeletben, de véleményem szerint nincs már oka annak, hogy ezt fenntartsák. Jövő héten három napig a feljelentőket hallgatják meg, bizonyítékokat vizsgál meg a bíróság, és igyekszik az ellentmondásokat tisztázni. Utána ítélkezési szünet lesz, így legközelebb csak ősztől folytatódhat az ügy" – árulta el Fekete Dávid jogi képviselője.