Itt van minden részlet Vastag Csabáék titkos álomesküvőjéről

Vastag Csaba
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Vastag Csaba májusban titokban vette feleségül a párját, Evelint, később azonban sok részletet elárultak a ceremóniáról. Most már nyilvános az esküvői videójuk is, melyben a kapcsolatukról meséltek, és az is kiderült, hogy az énekes felesége a Vastagné Domján Evelin nevet használja a házasságkötésük óta.
Vágólapra másolva!

A pár helyszínnek a Budapest III. kerületi Kiscelli Múzeumot választotta, a százfős násznépben a családon és a szűk baráti körön kívül ismert színészek és zenészek is voltak. A pár pont miattuk döntött úgy, hogy vasárnapra szervezi az esküvőt. Az esküvői videóból kiderül, hogy többek közt ott volt az esküvőn Bódi Guszti és Bódi Margó is, valamint a fiuk, Bódi Csabi és annak felesége is.

Forrás: Vastag Csaba/Instagram

A páros megmutatta, milyen fogadalmakat mondtak egymásnak a nagy napon, és az is kiderült, hogy elénekelték az Aladdin című rajzfilm legismertebb dalát, az Egy Új Élményt.