Váratlanul elhagyta az elvonót RTL Klub gyerekverő színésze

Molnár Gusztáv
Vágólapra másolva!
A fővárosba utazott Molnár Gusztáv.
Vágólapra másolva!

Mint azt korábban írtuk, Molnár Gusztáv már fél éve bevonult egy elvonóra, melyet két barátja fizet helyette. A színésznél nem lehet telefon, nem látogathatják, teljesen elszigetelve él a világtól. Bevonulása előtt elvesztett mindent, többek között az egyetlen testvérével is csúnyán összeveszett, aki elárulta, hogy nemrég találkozhatott a színésszel. A nő elmondta, hogy egyre közelebb vannak Molnár Gusztáv szabadon bocsátásának napjához, amivel kapcsolatban kétségei vannak. Erről itt olvashat hosszabban.

Molnár Gusztáv Forrás: Molnár Gusztáv Instagram

A Bors szerint Molnár rájött, élete legnagyobb hibája volt, hogy egy évvel ezelőtt önként lemondott a fia láthatásáról. A rehabilitációról titokban utazott a fővárosba, hogy a gyámhatósággal tárgyaljon - írta a lap.