"Ki a k.rva anyja maga?" - alighogy kiengedték, már az RTL Klubon trágárkodik Herczeg Zoltán öltöztető

Celeb vagyok ments ki innen Herczeg Zoltán Celeb vagyok ments ki innen 2017 - Herczeg Zoltán
Celeb vagyok ments ki innen 2017 - Herczeg Zoltán
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban mi is írtuk, októberben letartóztatták a drogkereskedelemmel és -fogyasztással megalapozottan gyanúsított Herczeg Zoltán öltöztetőt. A baloldali közszereplőként ismertté vált öltöztető fél évig volt börtönben, előzetes letartóztatásban. Jelenleg saját lakásán várhatja a további fejleményeket házi őrizetben, de kihasználva a lehetőséget, szinte azonnal megpróbálta megsajnáltatni magát a nyilvánossággal. Ki (mi) más is szalad volna a segítségére, mint az RTL Klub?
Vágólapra másolva!

Herczeg Zoltán jelenleg is az ellene folyó nyomozás fejleményeit várja szigorú háziőrizetben, szigorú feltételek mellett, ugyanis csak 9–11 óra között hagyhatja el otthonát, máskor csak a lakásban, vagy az előtte lévő körfolyosón tartózkodhat.

Az öltöztető most az RTL Klubnak panaszkodott arról, hogy milyen élményei voltak az előzetes során és azzal próbálta magát sajnáltatni, hogy megbánta a történteket és szégyelli, hogy lejáratta a családját.

A legjobban a szüleim és a barátnőm miatt féltem, hogy ők hogyan dolgozzák ezt fel. Magam miatt nem aggódtam, mert pontosan tudtam, hogy kibírom.

Nem mehetett kihúzott gerinccel, csak lehajtott fejjel, mert szégyellte magát, ahogyan én is" - idézi a Blikk a kábítószer-kereskedelem gyanújával letartóztatott Herczeget, majd barátnőjéről kezdett beszélni, majd újból magát sajnáltatta azzal, hogy mennyire megviselte őt a börtön.

Ezután a szerelmes férfi monológja következik, aztán az érző lelkű, erejében is sebezhető férfié:

- siránkozott az öltöztető, aki aztán a börtön körülményeire kezdett panaszkodni és arról, hogy mennyire megviselte őt, amikor "bántották" az ott töltött idő alatt.

"Amikor őrségváltás van, az új őrnek jelenteni kell, de én nem tudtam, mi az a jelentés. A nevelőtisztem elmondta, hogy a nevemet kell bemondani, a zárkalétszámot, és hogy van-e panasz.

Ez leütött, órákig dúltam-fúltam magamban, de nem szóltam vissza neki, mert az fogda. Ott leginkább kussolni volt jogunk, de én ezt elfogadtam, mert a rács rosszabbik oldalára kerültem, tudtam, hogy kuss a nevem. Nagyon naturális körülmények vannak, ülhetsz egész nap a semmi közepén" - próbálta magát szörnyű történetekkel megsajnáltatni Herczeg Zoltán, aki még nem tudja, hogy mire számíthat a későbbiek során.

Herczeg Zoltán itt még az élet császáraként Forrás: Herczeg Zoltán