Véresre verte a szomszédja Németh Kristófot

Németh Kristóf
Budapest, 2016. április 13. Németh Kristóf színész, szinkronszínész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban Földessy Margit Balázs Béla-díjas színésznő pályafutását, szerepeit idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Németh Kristóf elmesélt egy régi történetet, amikor egy szomszédja úgy megverte, hogy szilánkosra tört az orrcsontja.
Vágólapra másolva!

Németh Kristóf felelevenített egy sztorit abból az időből, amikor főiskolásként egy barátjával lakott együtt – az albérletet pedig afféle bulilakásnak használták, nem sokat törődve a szomszédokkal. Valószínűleg ebből lett elege az egyik lakónak, aki a lépcsőházban támadt rá a valamennyire már akkor is ismert színészre.

Németh Kristóf Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Egy nap a nemtetszését fejezte ki az egyik szomszédom, amikor indultunk bulizni vagy csajokkal találkozni, és a cselédlépcsőn mentünk le ott, ahol laktunk. Utánam lépett, és ezzel a felkiáltással, hogy »Többet nem fogsz te szerepelni a televízióban, te kis b*zi«, egy jobb csapottal szilánkosra zúzta az orrcsontomat meg az arcomat. Ezerrel ömlött a vér, tört a csont, valahogy lementem a ház elé, rendőrséget hívtam, mentőt" – mesélte Németh Kristóf a Naphire.hunak.

"Elmentem a saját fül-orr gégészemhez, aki először helyrerakta a 4 és fél centit elmozdult orrcsontomat, amit még újabb műtétek követtek. Azóta ez egyébként látszik is, meg érzem is. Néhány évvel később visszamentem a házba, még mindig ott volt a vérspricc a lépcsőfordulóban" – tette hozzá.