Szívszorító vallomást tett Török Ádám fia édesapja haláláról

Kosik Kristóf, interjú
Török Ádám
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, tragikus hirtelenséggel halt meg Török Ádám, Máté Péter-díjas magyar fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere. A 75 éves zenész halálának hírét a fia, Török Dániel jelentette be, aki egy dalszöveggel búcsúzott szeretett édesapjától. Fia most megszólalt apja haláláról és elmesélte, hogyan tudott elbúcsúzni tőle.
Vágólapra másolva!

Török Ádám április 18-án hajnalban halt meg, felesége, Dóra karjai között. Az özvegy megtörten mesélte, hogyan próbálta húsz percen keresztül újraéleszteni férjét, míg a mentők érkezését várta, de mindhiába, már nem tudott segíteni a zenészen.

Fia, Török Dániel most elmondta, hogy apja halála előtt még beszéltek telefonon és akkor még semmi előjele nem volt a tragédiának.

Engem a legújabb kutyámról kérdezgetett, aztán beszéltünk a közelgő koncertről, amire nagyon készült. Én úgy terveztem, hogy hazajövök az unokájával, Daniellával. (...) Daniellának májusban szerettem volna megmutatni, micsoda csodálatos zenész a nagyapja. Sajnos, erre már nem kerülhetett sor" - mondta megtörten Török Dániel, aki munkából hazafelé mindig hívta édesapját, akiért a stroke-ja után nagyon aggódott.

Török Ádám fia akkor még nem sejtette, hogy ez volt az utolsó beszélgetése édesapjával. Elmondása szerint, amikor reggel hatkor csörgött a telefonja és látta, hogy apja felesége, Dóra hívja, már tudta, hogy nagy baj van.

Az apám nagyon erős volt, de azt láttam rajta, hogy a stroke-ja után már nem ugyanaz az ember, aki volt. A múlt hónapban voltam otthon, láttam rajta, megváltozott az arca, lefogyott, nem úgy mozgott, mint régen. Ennek ellenére étterembe járt ebédelni, találkozott a barátaival, próbált a koncertjére, szóval élte az életét, mégis más volt" - mondta Török Dániel, aki nagyon hálás Dórának azért, hogy betegeskedő apját ápolta és segítette a stroke utáni időkben. A zenész fiának nagyon fáj, hogy apja már nem élhette meg a születésnapi nagykoncertjét, amire annyira készült.

A sors úgy akarta, hogy apám méltó módon menjen el, hogy éjszaka, álmában elaludjon. Azt azonban nem értem, hogy a sors miért nem engedte meg neki még ezt az utolsó, 75. születésnapi koncertet, amire nagyon készült. Ez végtelenül igazságtalan az élettől" - idézi a Blikk Török Dániel szavait.

Török Ádám és fia, Dániel Forrás: Török Dániel Facebook