Nem gyászol tovább a mulatós zenész, újra nősülne felesége halála után

Márió, a harmonikás elvesztett kislányáról nyilatkozott
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, Márió a harmonikás tragikus módon vesztette el feleségét 2021-ben, így magára maradt kamasz lányukkal, Eszterrel. Egy ideig az apaságra koncentrált, majd hamarosan újra rátalált a szerelem, egy évvel azután, hogy elvesztette gyereke anyját. Ma úgy látja, hogy elég komoly az új kapcsolata ahhoz, hogy összekössék az életüket, így a lánykérés gondolata is felmerült már benne.
Vágólapra másolva!

Márió nem sokáig maradt egyedül felesége halála után, ráadásul egy sorstársába szeretett bele, aki nem más, mint sógorának a testvére, így régről ismerik egymást. A zenész párja szintén hamar megözvegyült és egy kamaszlánnyal maradt magára, aki Márió lányánál csupán egy évvel idősebb. A harmonikás tavaly januárban árulta el, hogy új kapcsolata van, most elmondta, azóta hogyan alakult az életük.

Most jobb a kapcsolatunk, mint fél évvel ezelőtt. Szerintem ahogy telik az idő, úgy erősödik majd a kettejük közt húzódó kötelék is" - mondta Márió, aki most párjával együtt neveli a két kamaszlányt. Úgy érzi, hogy együtt jól leküzdik a nehézségeket és egyre komolyabban gondolják a közös életüket.

Szinte már közhellyé vált nálam, hogy nem vagyok konzervatív, de mostanában egyre többször szembesülök azzal, hogy talán ez nem teljesen igaz. Nagyon szeretem megadni a módját az udvarlásnak, fontos a gyertyafényes vacsora, pezsgővel és virággal. Szeretem a romantikát. Én még olyan hölggyel nem találkoztam, akinek ez ne esett volna jól. Az idő elteltével el tud sinkófálódni, pontosan ezért kell erre figyelni. A páromnak mindenfelé a lakásban apró cetlikre írt kedves üzeneteket hagyok, de például ha látom, hogy sok a dolga, akkor besegítek a háztartásba és főzni is nagyon szeretek" - árulta el a Bors érdeklődésére Márió, aki hisz a közös jövőjükben és úgy tűnik, hogy hamarosan újra megnősülhet.

Márió a harmonikás Forrás: Facebook/Márió, a harmonikás