Mély üzeneteket fogalmaznak meg A Dal 2023 elődöntős versenydalai

válogató, A DAl 2023, zenei, show-műsor, show, műsor, zenés, verseny, mtva, televíziós, tévé
Budapest, 2023. április 1. Egri Péter énekes, gitáros, dalszerző, Mező Misi énekes, zenész, a Magna Cum Laude együttes alapítója és frontembere, Wolf Kati énekes, dalszerző, Ferenczi György zenész-énekes, a Rackajam együttes alapítója (b-j), a zsűri tagjai A Dal 2023 televíziós show-műsor negyedik válogatóján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2023. április 1-jén. MTI/Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
A Dal 2023 első elődöntőjében tíz produkció akusztikus hangszereléssel tér vissza. A dalok születésének körülményeiről és üzenetéről vallottak az előadók. A változatos, mély érzelmű szövegek a vidám, önfeledt pillanatok aláfestésén túl, a nehézségekből való kiutat is megmutatják. A Duna dalversenyének nézői érzelemdús szombat estének néznek elébe.
Vágólapra másolva!

A From The Sky Antarktika című dalát egy lelki válság, egy elutasítás ihlette. A klasszikus zenei elemekkel fűszerezett metál-rock dal az emberi kapcsolatokról, azok bonyolultságáról; a csalódásról és annak megéléséről, feldolgozásáról szól.

Kamarás Iván Polinéz sanzonja a táncdalfesztiválokat idéző hangulatával bekapcsolja a „belső napsütés" funkciót. A színész-énekes a pandémia alatt kezdte el a dalszerzést, és előadói felelősségének érzi, hogy zenéjével segítsen, átsegítsen a nehezebb időszakokon és boldogságot adjon.

A Dal 2023, MTVA, műsor, TV, tévé, Forrás: MTVA

Kocsis Tibor Szükség van rád popballadája kapaszkodó lehet azoknak, akik egyedül érzik magukat. A dal üzenete, hogy mindenki egyformán értékes és pótolhatatlan. Felhívja a figyelmet arra is, hogy észre kell venni a bátorításra, odafigyelésre szorulókat, hiszen legtöbbször egy apró gesztus is segíthet.

Miviana Égni kell című tüzes dalát a kilátástalanság szülte. Számos veszteség, haláleset, csalódás, munkanélküliség után az előadó úgy érezte nincs, hova tovább, le kell menni a fájdalom legmélyére, hogy égjen minden, hiszen onnan már csak felfelé visz az út.

Az Utoljára látni nehéz versből lett dal, OliverFromEarth egy szakítás utáni szomorú és félelmetes felismerést dolgoz fel: soha nem tudhatjuk, hogy mikor látjuk a másikat utoljára. Nagymamája azt tanította az énekesnek, mindegy mennyi időre leszünk távol, előtte öleljük meg egymást.

Pádár Szilvi a Súlytalanban azoknak a pillanatoknak a jelentőségéről énekel, amelyeknél az emberek egy mélypont után néhány másodpercre súlytalannak érezhetik magukat, mert ezekből lehet erőt meríteni. Legyen szó pillanatnyi merengésről vagy gondolatainkba burkolózásról.

Pádár Szilvia tavaly is döntős volt Kismadár című dalával MTVA

Panka és Kristóf közös szerzeménye az álmodozás és az elvágyódás elegye, és hogy ez örömteli-e vagy szomorú, az a folyamat megélőjén múlik. A Nincsen semmi boldogságom nem bús, de nem is boldog dal, inkább egy keserédes vágyódás népzenei elemekkel tűzdelve.

A QUACK mondanivalója, hogy uraljuk az életünket, ne hagyjuk, hogy eltántorítsanak minket céljainktól. Az Akkor is című dalukban a szorongásokról, azok leküzdéséről szóló szöveg találkozik a broadwayes hangszerelésű, mégis friss és táncolható dallammal.

Szekeres András, a Junkies punk-rock énekese lírai oldalát mutatta meg Az ősz című dalában. Szerzeménye arra hívja fel a figyelmet, hogy ez az évszak méltatlanul elhanyagolt, pedig sokszínűségével hivatott arra, hogy szülessen róla egy dal.

Az Éjféli járat egy metróállomáson zajlott szakítást dolgoz fel, amelynek a Titán frontembere szemtanúja volt. Az elhagyott fiú nem sokkal később véget vetett életének. A dal minden párkapcsolatban élőnek szól, hogy a közös történetnek méltó lezárás és ne tragédia legyen a vége.

A Dal egyedülálló lehetőség az előadók számára, hogy saját új dalukkal lépjenek a világot jelentő deszkákra. A magyar könnyűzenei palettát évről évre frissítő showműsorban emellett az új generáció zeneszerzői is bemutatkozhatnak.

A 40 versenydal már meghallgatható adal.hu-n, április 15-ig a nyereményjáték fülön történő szavazással értékes A Dal ajándékcsomagok nyerhetők. A részletek megtalálhatók a műsor hivatalos weboldalán.

A Dal 2023 első elődöntő szombaton 19:35-től a Dunán, közvetlenül a SzerencseSzombat után.

Az elődöntő első fordulójának versenyzői Forrás: MTVA