Megszületett az Agymenők sztárjának kislánya - fotók

Kaley Cuoco
Vágólapra másolva!
Két zátonyra futott házasság után mégis rátalált a boldogság az Agymenők és A légikísérő sorozatok sztárjára. Tavaly ismerkedett össze szintén színész párjával, Tom Tom Pelphreyvel, aki az Ozarkból lehet ismerős a közönségnek. Úgy tűnik a sztárpár között nagy az összhang, hiszen nem vártak sokáig, szinte azonnal közös gyereket vállaltak. 
Vágólapra másolva!

Kaley Cuoco és párja Tom Pelphrey már nagyon várták első közös gyereküket, de a házasság még nem került szóba a nyilvánosság előtt. Feltehetőleg a színésznő nem akar többé férjhez menni, amit egy korábbi nyilatkozatában le is szögezett, hiszen két válás után már nem ezt tartja fontosnak. Ettől függetlenül nagyon boldog párjával és kislányukkal, akiről születése után több fotót is mutatott a közösségi oldalán.

Köszönünk mindent az orvosoknak, a nővéreknek, a családunknak és a barátainknak, akik az elmúlt napokban óriási segítségünkre voltak. Hihetetlenül szerencsések vagyunk! Tom Pelphrey, nem gondoltam, hogy ennél jobban beléd tudok még szeretni, de tudtam!" - írta a családi fotók mellé Kaley Cuoco, aki úszik a boldogságban, hogy 37 évesen végre édesanya lett. A kis Matilda március végén, 2023.03.30-án látta meg a napvilágot.

A képek között lapozhat: