Megrázó történetet mesélt múltjáról Ábel Anita

Ábel Anita
Hazatalálsz
TV2
Ábel Anita
Vágólapra másolva!
Ábel Anitát egészen fiatalon ismerhette meg a hazai közönség a legendás Szomszédok című sorozat Mágenheim Julcsijaként és azóta sem tűnt el a nyilvánosság szeme elől. Ábel hol műsorvezetőként, hol színésznőként tűnik fel, idén a Hazatalálsz című napi sorozatban tért vissza képernyőre, melyben Szilvi karakterét alakította. Éppen ezért is meglepő az a kijelentés, amit legutóbbi interjújában tett a karrierje kezdetéről és elmondta, hogy mit csinálna ma már másképp, ha megtehetné.
Vágólapra másolva!

A színésznő mindösszesen 12 éves volt, amikor feltűnt a Szomszédok című sorozatban és egy egész ország ismerte meg akkor a nevét. Bár a sorozat már 1999-ben véget ért, a mai napig sokan ismerik és szeretik a történetet, Ábel Anitával ez sem tudja feledtetni az akkori sérelmeit.

Ez nem egy egyszerű helyzet. Minden fázisomat látták a nézők – ismerte el Ábel Anita, hogy annakidején összezavarodott ettől a helyzettől.

Ábel Anita a Szomszédokban Forrás: M3

Majd megdöbbentő kijelentést tett azzal kapcsolatban, hogy megbánta-e, hogy a sorozatban szerepelt és ha megtehetné, változtatna-e a múltján.

Én szerettem forgatni, előtte fantasztikus rendezőkkel dolgoztam. Nekem ez ugyanolyan munka volt, mint azok a filmek, amikben gyerekként játszottam. Engem kiválasztottak egy féléves sorozatra, nem vágytam oda, szerettem ezt csinálni. Olyan volt, mint másnak az élsport" – idézi a Blikk Ábel Anita szavait, aki már bánja, hogy akkoriban elvállalta a szerepet, melyben tizenhárom évre benneragadt.

Majd kitért arra is, hogy hiába szeretett volna többször is kiszállni, egyrészt a rendező, Horváth Ádám, másrészt az akkori élethelyzete sem engedte meg neki, hogy feladja a szerepét.

"Ádám már nincs közöttünk sajnos, így azt gondolom, nincs jogom ahhoz, hogy ezekről a dolgokról beszéljek. Az élethelyzetem úgy hozta, hogy nem tudtam kiszállni a sorozatból... Elképesztő kötelességtudatom volt már akkor is, ha menni kell, akkor menni kell. A bátyám egyetemista volt Szegeden, én középiskolába jártam, anyukám háztartásbeli volt, ügyelt a dolgaimra.

– emlékezett vissza a tragikus időszakra Ábel Anita, amikor édesapja halála után az ő keresetéből élt a család és a gyász időszakában is dolgoznia kellett kamaszlányként.

Ábel Anita a Hazatalálsz sajtóeseményén Fotó: Ladóczki Balázs - Origo