Friss fotón az Agymenők bombázójának egyhetes kisbabája

Kaley Cuoco Mély dekoltázsok és meseszép estélyik: így vonultak a sztárok az Emmy-gála vörös szőnyegén
Kaley Cuoco
Vágólapra másolva!
Kaley Cuoco és párja, Tom Pelphrey már nagyon várták első közös gyereküket.
Vágólapra másolva!

A házasság még nem került szóba: a színésznő nem akar többé férjhez menni, erről egy korábbi nyilatkozatában beszélt is, hiszen két válás után már nem ezt tartja fontosnak. Ettől függetlenül nagyon boldog párjával és kislányukkal, akiről születése után több fotót is mutatott a közösségi oldalán.

Matilda Carmine Richie Pelphrey most egy hetes, Kaley Cuoco pedig úszik a boldogságban, hogy 37 évesen végre édesanya lett.