Óriási botrány egy valóságshow-ban, megszólaltak a megkínzott szereplők

Vágólapra másolva!
A Love Is Blind készítői bajban, több szereplő is embertelen bánásmódról panaszkodott.
Vágólapra másolva!

A Business Insider a napokban arról írt, hogy a randizós valóságshow korábbi versenyzői elégedetlenek a bánásmóddal, kritizálják a producerek, a stáb munkáját. A Change.org oldalon pedig megjelent petíció, amely Nick és Vanessa Lachey eltávolítását követeli a műsorvezetői posztról.

Youtube

A korábbi szereplők azt állítják, hogy a Love Is Blind a "földi pokol", korábbi szereplők szerint a forgatás alatt megfosztották őket az ételtől, a víztől és az alvástól. Azzal vádolták a producereket, hogy 20 órás forgatási napok voltak, alig tudtak aludni. A 2. évad versenyzője, Danielle Ruhl pedig komoly vádakat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a kulisszák mögött hogyan kezelték lelki problémáit.

Youtube

Ruhl azt állította, hogy megpróbált kilépni a műsorból, miután pánikrohamot kapott. Noha korábban tájékoztatta a producereket egy korábbi öngyilkossági kísérletéről, meggyőzték, hogy maradjon, azzal az ígérettel, hogy a rajongók kedvence lesz. "Folyton azt mondogattam nekik, hogy nem bízom magamban. Korábban már próbáltam öngyilkosságot elkövetni. Öngyilkos gondolataim vannak. Nem hiszem, hogy ezt tovább tudom folytatni" - emlékezett vissza.

Youtube

Az első évad versenyzője, Danielle Drouin azt állította, hogy a producerek szándékosan megfosztották őket az alvástól, így akarták megtörni őt. Azt akarták a nő szerint, hogy a végsőkig feszült legyen, idegesen reagáljon az eseményekre, mert az jól mutat a tévében (a realityket botrányokkal lehet jól reklámozni.)

Tavaly a második évad szereplője, Jeremy Hartwell beperelte a céget és a Netflixet a munkaügyi törvények megsértése és "nem biztonságos és embertelen" munkakörnyezet megteremtése miatt.

A gyártó cég tagadja a jelentésben szereplő állításokat. "Számunkra a résztvevőink jóléte kiemelten fontos. Szigorú protokollokat alkalmazunk, hogy minden egyes személyről gondoskodjunk a forgatás előtt, alatt és után" - áll a produkciós cég nyilatkozatában.