Szörnyű hírt kapott Bódi Guszti

Ifjabb Bódi Guszti
Vágólapra másolva!
Bódi Guszti és felesége dolgozni mentek, amikor megtörtént a baj. A szerencsén múlott, hogy épségben megúszták a balesetet.
Vágólapra másolva!

Bódi Guszti és nagyobbik fia egy ideig nem beszéltek egymással. Húsvétkor viszont találkozott az egész család, kibékültek. A kis Guszti annyira boldog volt, hogy aludni sem tudott. Hajnalban azonban dolgozni mentek a feleségével.

Ahogy mentünk és ahogy személyautóval haladtunk az úton, az egyik kanyarban nekünk szaladt egy őz. A sebességkorlátot betartva kilencvennel mentünk. Nagyobb baj is történhetett volna, de Adrika vezetett és annak köszönhetően, hogy rutinos sofőr, sikerült elkerülnie a frontális ütközést – mesélte a Borsnak a férfi.

Az autó bal elejét így is elkapta az őz. Összetört a kocsi, leszakadt a lökhárító és betört a lámpa, de legalább személyi sérülés nem történt. Hajnali négy órakor indultunk Szegedre, nem volt valami kellemes így indítani a napot... – mondta kis Guszti, aki azt is elárulta, hogy mivel sokat utaznak, felszereltettek az autójukra egy speciális vadriasztót.

Forrás: TV2

"Volt vadriasztónk is! Az egy nagyon drága és komoly készülék, ennek ellenére egyenesen belénk rohant az őz. A felszereléskor külön felhívták a figyelmünket arra, hogy pontosan kell követni az utasítást, ezért nagyon odafigyeltünk rá, hogy mindent betartsunk. Isten bizony azt hittem, hogy segít... Nem szabad kizárólag a technikai eszközökre hagyatkozni. Mindenki vezessen óvatosan és tartsa be a szabályokat, ahogyan mi is tettük" – zárta Bódi Guszti.