Akusztikus hangszereléssel érkeznek az elődöntősök A Dal következő adásában

a dal 2023
Vágólapra másolva!
Az első akusztikus elődöntőben, szombaton 19:35-kor teljesen új hangzással tér vissza tíz produkció. A Duna nagyszabású élő showműsorában húsz dal van versenyben „Az Év Dala 2023" címért. A zsűri továbbra is a nézőkkel együtt keresi Magyarország slágerét.
Vágólapra másolva!

A Dal 2023-ban negyven új, magyar dal mutatkozhatott be élő adásban, főműsoridőben. A műfajában egyedülálló dalválasztó páratlan lehetőségeket nyújt és rangot jelent a versenyzőknek. A válogatók során az előadók komoly szakmai építő kritikákat kaptak a zsűritől. A továbbjutott produkciók újra bizonyíthatnak Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter előtt, immár akusztikus hangszerelésben.

A két akusztikus adásban fordulónként tíz dal hangzik el, de ezekből csak négy juthat a döntőbe, három produkció az ítészek pontjai alapján, egy a közönségszavazatokkal.

Az első elődöntő versenydalai gondoskodnak A Dal védjegyének számító műfaji sokszínűségről; a rock-metál, a pop, a jazz és a népzene is képviselteti magát.

From The Sky – Antarktika

Kamarás Iván – Polinéz sanzon

Kocsis Tibor – Szükség van rád

Miviana – Égni kell

OliverFromEarth – Utoljára látni nehéz

Pádár Szilvi – Súlytalan

Panka és Kristóf – Nincsen semmi boldogságom

QUACK – Akkor is

Szekeres András – Az ősz

Titán – Éjféli járat

A nyolc finalista produkciója az utolsó fordulóban, április 29-én ismét átalakul, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével szimfonikus változatban hangzik el.

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2023" cím, illetve a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023" elismerés mellett tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére.

A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

A 40 versenydal már meghallgatható adal.hu-n, április 15-ig a nyereményjáték fülön történő szavazással értékes A Dal ajándékcsomagok nyerhetők. A részletek megtalálhatók a műsor hivatalos weboldalán.

Az elődöntő első fordulójának versenyzői Forrás: MTVA