A drogszeánszon majdnem meghalt VV Anett buktatta le az egykori pornósztárt, Aleska Diamondot

Sáfrány Emese
Vágólapra másolva!
Két férfival szórakozott Sáfrány Emese, TNT Inti sehol nem volt.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hetekben arról ment a találgatás az interneten, hogy vajon együtt van-e még Sáfrány Emese és Zuber Krisztián. A sztárpár mélyen hallgat, ám az sejthető, hogy valami történt. Eddig rendszeresen posztoltak, s jelentek meg egymás társaságában, egy ideje azonban a közös fotók is eltűntek a közösségi oldalaikról, és magánemberként, az utcán sem látta mostanában együtt őket senki.

Sáfrány Emese Forrás: Sáfrány Emese/Instagram

A minap Béres Anett több történetet is megosztott a 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában, miszerint Sáfrány Emesével buliznak. A két barátnő az alkalomhoz illően csípte ki magát, utóbbi egy rózsaszín, mélyen dekoltált, testhez simuló ruhát választott, ami biztosan vonzotta a kíváncsi férfitekinteteket. Ezt támasztja alá az a videó is, amit közzétett VV Anett, hiszen barátnője két férfival látható rajta, ahogy jót beszélgetnek, élvezik egymás társaságát. Inti nincs egyik videón sem, semmilyen jel nem mutatott arra, hogy Sáfrány Emesével együtt szórakozott volna Rakonczai Imre koncertjén - írta a Ripost.