Megszólalt az Omega dobosa

Omega együttes: Debreczeni Ferenc, Benkő László, Mihály Tamás, elől Kóbor János és Molnár György 1974
Vágólapra másolva!
Hamarosan 75 éves lesz az Omega dobosa, Debreczeni Ferenc születésnapja idén viszont más lesz, mint az eddigiek.
Vágólapra másolva!

Idén úgy ünnepel Ciki, mint eddig soha. Színpadra lép, méghozzá a Doktorok zenekarral és azokkal a zenészekkel, akikkel tavaly is az Omega-fesztiválon.

– nyilatkozta a Blikknek Debreczeni Ferenc, majd el is magyarázta, miért lesz ez most másképp.

Omega együttes: Debreczeni Ferenc, Benkő László, Mihály Tamás, elől Kóbor János és Molnár György 1974 Forrás: Fortepan/Urbán Tamás

Gyászoltunk, sőt még gyászolunk is, nekem is nagyon nehéz, de nincs mese, tovább kell menni, tovább kell vinni az Omega örökségét – mondta Ciki, aki az elmúlt három évben három zenész barátját veszítette el. Elhunyt a zenekar alapítója, Benkő László, majd Mihályi Tamást, és Kóbor János is. Debreczeni Ferenc jövő pénteki koncertjén a régi slágereket és a Testamentum dalait is hallhatja a közönség.