Elárulta a Sztárban sztár szereplője, mi bántja nagyon

Molnár Tibor Trap kapitány, Sztárban sztár
Vágólapra másolva!
Molnár Tibor Attila a Tha Shudras nevű szegedi együttes énekese, Trap kapitány néven is ismert. Judynak elmondta a műsor reklámszünetében, hogy utóbbi nevet szerette volna használni a show-ban. 
Vágólapra másolva!

Kire kell szavazni most? - kérdezte Judy egy Instagram-videóban Trap kapitányt, aki elmondta, hogy természetesen Judyra és Molnár Tibire. Az énekesnő ekkor felvilágosította az énekest, hogy részben ő is Molnár: ugyanis 2008-ban ismerkedett össze a nála 12 évvel fiatalabb Molnár Balázzsal, akibe később bele is szeretett. Kislányuk, Molnár Maja 2011. decemberében született, viszont 2023 elején már arról cikkeztek a lapok, hogy Judy házassága válságban van.

Erről a Molnár-vonalról nem tudott Molnár Tibi, de a videóban nehezményezte, hogy Judy ismert előadói nevén indulhatott, azaz Judyként (pedig Kis Judit a neve), ő viszont nem lehetett Trap kapitány. Íme a videó: