Szörnyű titkot őriz a TV2 sztárja

Hazatalálsz, tv, tévé, tévésorozat, sajtóvetítés, Televíziós sorozat, TV2, 

2023.01.12.
Vágólapra másolva!
A Jóban Rosszban után újra napi sorozatban szerepel Réti Adrienn. Vitéz Brigit, a főszereplő Tamás nővérét alakítja, aki a helyi fodrászüzletben dolgozik és szörnyű titkot őriz - a titkot persze a színésznő is kénytelen megőrizni, amíg arra fény nem derül a sorozatban.
Vágólapra másolva!

"Amint elolvastam a forgatókönyvet, tudtam, hogy nagyon szeretném Brigi karakterét alakítani, mert rendkívül összetett nő.

Emellett egy súlyos titkot is cipel, amit még a testvérének sem mer elmondani..." - mondta Réti Adrienn, hozzátéve, hogy a titokra természetesen a részek előrehaladtával majd fény derül.

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A színésznő nagyon szerette a Jóban Rosszbannal eltöltött éveket, az intenzív forgatási rendbe pedig hamar bele tudott rázódni. "A forgatás három hónapig tartott, legtöbbször nappali jeleneteim voltak, így nem okozott problémát az, hogy túl sokszor el kell szakadnom a kislányomtól, Franciskától. Ő már bölcsibe jár, én pedig délutánonként néha el is tudtam menni érte. Amikor azonban úgy alakult, a családomra és a nagyszülőkre is bármikor számíthattam. Nagyon erős hátország áll mögöttem, sokat köszönhetek nekik" - fogalmazott a színésznő a Blikknek.