Különleges felkérést kapott Árpa Attila

Árpa Attila, tv2, A Nagy Ő
Vágólapra másolva!
Pár nappal ezelőtt nagy bejelentést tett Árpa Attila, bár akkor még elég titokzatosan fogalmazott az úti célját illetően. Most megérkezett a különleges helyszínre és végre elárulta, hogy miért hagyta el az országot.
Vágólapra másolva!

Az egykori Nagy Őre rámosolygott a szerencse, annak ellenére, hogy a szerelmet nem találta meg, karrierjében nagy sikereket ér el. A színész Indiába utazott, ugyanis egy korábbi kisebb szerepében nagyon megtetszett egy neves filmrendezőnek, aki egy nagyobb szerepet ajánlott fel számára.

A korábbi közös munkájuk Budapesten volt, most azonban Mumbaiban forgatnak, ahonnan Árpa Attila közzétett egy fotót és egy videót is, melyben elárulta, hogyan és miért került oda. A színész azt is megígérte, hogy videonaplót is forgat majd szabadidejében, hogy bemutassa Indiát és elmondja, mi történik vele a forgatáson.