Stana Alexandra elvált, nincs akadálya, hogy újra férjhez menjen

Számtalan próbatétel erősítette Köcse György és menyasszonya kapcsolatát Stana Alexandra
Vágólapra másolva!
Stana Alexandra és Köcse György hivatalosan is elváltak.
Vágólapra másolva!

A Dancing with the Stars táncosai az elmúlt év novemberében jelentették be a szakításukat, ám a válást nehezítette az, hogy György külföldön tartózkodott. A Blikk áprilisban írta meg, hogy a táncosnő beadta a szükséges papírokat, és a közelmúltban a bíróság fel is bontotta a házasságot.

Új párjával, Meggyes Dáviddal Valentin-napon jelentették be, hogy egy párt alkotnak. Ha akarnak, akár össze is házasodhatnak, Dávidnak ugyanis már tavasszal lezajlott a válópere.

Köcse György és Stana Alexandra Forrás: Instagram/itsme_st_alex

Stana Alexandra és Köcse György 12 évig alkottak egy párt, majd tavaly júliusban kötötték össze az életüket. A rajongókat szinte villámcsapásként érte a hír, hogy 5 hónapnyi házasság után bejelentették kapcsolatuk végét. Gyuri inkább külföldön képzelte el az életét, míg Alexandra itthon építette a karrierjét.