Berki Krisztián ellen döntött a bíróság: 1,39 millió forintot kell fizetnie

berki krisztián
Vágólapra másolva!
Másfél év után született jogerős ítélet Tóth-Hódi Pamela és Berki Krisztián ügyében, mert az egykori sztárpár tagjai peren kívül nem tudtak megegyezni közös gyermekük elhelyezéséről.
Vágólapra másolva!

2020-ban már gy tűnt, a szülőknek sikerül megállapodniuk a kislány felügyeletéről, ám mielőtt a bíróság érvényesíthette volna a kontraktust, Berki váratlanul visszalépett. Most végre pont került az ügy végére.

– Nem akartam bíróságra menni, próbáltam ezt elkerülni, és normálisan, egymás közt rendezni a helyzetet. Egyszer már meg is egyeztünk, de Krisztián a váratlan visszalépésével nem hagyott más megoldást, minthogy

kénytelen voltam beleállni a pereskedésbe,

amelynek mostanra lett meg az eredménye – mondta a Blikknek Hódi Pamela. – A bíróság mondta ki, hogy milyen kötelezettségei vannak a szülőknek, hogy mik a szabályok. A mi esetünkben különösen fontos volt a szabályok bevezetése, mivel rengeteg konfliktusunk adódott abból, hogy a másik fél nem tartotta magát a korábban megbeszéltekhez.

Az elmúlt másfél év fizikálisan, lelkileg és anyagilag sem volt egyszerű,

örülök, hogy végre lezárult.

Berki Krisztián Forrás: .instagram.com/berkikrisztian

A határozat szerint

Berkinek havonta 80 ezer forint gyerektartást kell fizetnie, valamint visszamenőleg 1,39 millió forintot is át kell utalnia

az elmaradt tartásdíj miatt, amelyet a férfi még nem tett meg, holott a befizetés határideje már lejárt.

– Az eredeti megállapodásban én lemondtam a gyerektartásról, egy forintot sem kértem volna Krisztiántól, ám amikor felrúgta az alkut, akkor úgy határoztam, hogy döntsön a bíróság. Még nem utalta át a pénzt, de már küldtek neki felszólítást, majd az állam behajtja rajta – folytatta Pamela, aki Berki Krisztiánnal nem beszélt az ítéletről, szerinte az az ügyvédek dolga.

Hódi Pamela Forrás: Hódi Pamela - Instagram

A bíróság nemcsak az anyagiakról döntött, hanem arról is, hogy melyik szülőnél mennyi időt tölthet Natika. A beosztás alapján a nyolcéves kislány másfél hetet az édesanyjával lesz, fél hetet pedig az édesapjánál, a szüneteket és ünnepeket pedig nagyjából fele-fele arányban osztották meg.